Egressy Béni életrajza

Egressy BéniEgressy Béni (eredetileg Galambos Benjámin, Sajókazinc, 1814. április 21. – Pest, 1851. július 17.) zeneszerző, író, színész.

Apja református lelkipásztor volt. Iskoláit Miskolcon és Sárospatakon végezte, majd tanító lett. Testvérének, Egressy Gábornak példája nyomán vándorszínésznek állt, 1834-ben a kassai és a kolozsvári társulattal lépett fel, tanult zeneelméletet és nyelveket is. 1838-ban Olaszországba ment, hogy énekelni tanuljon. 1843-ban karénekesként került a pesti Nemzeti Színházba. 1840-től foglalkozott zeneszerzéssel, ő volt Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője és számos népies műdal szerzője. Legnagyobb sikerét Vörösmarty Mihály Szózat című versének megzenésítésével aratta, amelyet 1843. május 10-én mutattak be a Nemzeti Színházban.

Fordított és írt színműveket, operaszövegeket. Egressy munkája a Bátori Mária és az 1844-ben bemutatott Hunyadi László című operák szövegkönyve, amelyek zenéjét Erkel Ferenc szerezte. Katona József drámáját, a Bánk bánt is átdolgozta és az opera szövegét nem sokkal halála előtt átadta Erkelnek. Ennek a bemutatójára csak 1861. március 9-én került sor. Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, Kápolnánál megsebesült. 1849 szeptemberében honvéd főhadnagyként ott volt a komáromi vár védői között. Itt írta a Klapka-indulót. A szabadságharc leverése után Klapka György menlevelével szabadult és visszatért a színpadra. Elhatalmasodó tüdőbetegsége miatt 1851-ben, harminchét évesen halt meg Pesten. (Forrás: Wikipédia)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s